Íme az Echo Off legújabb száma: egy olyan alakról szól, akit valamilyen formában minden magyar ember ismer, éppen ezért nem is nevesítjük. Ő az örök elégedetlenkedő, az örök öntörvényű, méghozzá a nem menő értelemben, ugyanis az ő törvényei nem felette állnak a társadalmi normáknak, hanem alulról piszkálják azokat, ő maga pedig sehová sem tartozik igazán. Éppen ezért szívesen és lelkesen hibáztatja mindenért a társadalom legkülönbözőbb szerveződési formáit és szereplőit, a hókotróktól a babakocsis anyukákig. Senki sem szereti, és ő ezt nem is várja el, felesége nincs, legfeljebb a muter pátyolgatja, amíg él. Időnként átfedésben állhat a modorosblogon kiválóan bemutatott „Báttya” karakterével. A címszereplő dalban felsorolt tulajdonságait a szövegíró részben valóban létező személyek alapján állította össze, közülük mindenképp ki kell emelni Palit és Laciszomszédot. Pali a kilencvenes években, a nyugdíjas-viccek virágkorában[1] volt húspultos az idén bezárt Mofém-telepi abc-ben. A zenekar egyik tagja gyakran szokta látni őt magában motyogva, atlétában (avagy, ahogy Amerikában szokták mondani: wifebeaterben) vízért járni a házával szemközt folyó Malom-ági Lajtára. Laciszomszéddal a zenekar másik tagja áll kapcsolatban: számára a két legkellemesebb rekreációs tevékenység a kölcsönkéregetés és az udvaron való vizeletürítés. Amikor jobb érzésű emberek kérdőre vonták, csak ennyit felelt: "ja, szoktam így pisálgatni."
A dal ötlete akkor született meg, amikor a szövegíró a patikából hazafelé sétálva Bob Dylan legutóbb kiadott bootleg-albumát, az 1962 és 1964 közötti felvételeket tartalmazó The Witmark Demost hallgatta, és a Rambling, Gambling Willie című, egy ördögien tehetséges, de mégis jólelkű kártyásról szóló szám dallamára hirtelen eszébe ötlött Az ember refrénje. Konkrétan ezt a felvételt sajnos nem tudjuk megmutatni, viszont a dallomot igen, ugyanis Bob Dylan azt az Echo Offhoz hasonlóan szintén egy másik nótából, az ír Brennan on the Moor című balladából nyúlta le. A számot még azon a héten felvettük, és ki tudja, talán ez az első lépés afelé, hogy végre elhagyjuk azokat a már jól ismert, tulajdonnevekkel kikövezett kutya utcáinkat.

A képen: Lajtaszer utca, Mosonmagyaróvár. A szövegíró leginkább itt tudja elképzelni a házat.

Az ember, aki abban a házban él

A Lajta-töltés mellett,
valamelyik híd után,
lakik ott egy férfi,
aki mindenkit utál.
Nyilvánosan vizel,
bocsánatot nem kér,
bárkit feljelent az az ember,
aki abban a házban él.

Mikor hazafelé mész,
már a sövény előtt vár.
Eléd söpri az avart,
 és magában ordibál:
"direkt belelépkedsz,
meg fúj ez a kurva szél!"
A cipőd elé köp az az ember,
aki abban a házban él.

(És azt mondja, hogy:)

"nem tetszik a pofád,
sem a kabátod színe.
Ha nem tudsz rendesen köszönni,
minek jöttél ide?"
Atlétában jár,
pedig mindjárt itt a tél[2]!
Hírhedt nagy fasz az ember,
aki abban a házban él.

Ő egy hobbi rasszista,
ő egy óvári Pattogi[3].
Mindenben megtalálja,
ami nem tetszik neki.
Ha elmegy a kocsmába,
ott mindenbe belebeszél…
Sűrűn kapja a pofont az ember,
aki abban a házban él.

A háza szétesik,
a naptárt nem cseréli le.
Minden holmit összegyűjt,
ami nem jó semmire.
A boltban összesúgnak,
amikor betér…
Hét deka parizert kér az az ember,
aki abban a házban él.

Karácsonykor vedel,
húsvétkor piál.
Minden nőt megbámul,
aki éppen arra jár.
Nincsen senkije,
ő a kutyából sem kér!
Nem fog szart takarítani az ember,
aki abban a házban él.