2. My Shit’s Fucked Up – 2000. Life’ll Kill Ya. (Warren Zevon)

Ez volt az első Zevon-szám, amit valaha hallottam. Megtetszett, utána jártam a dolgoknak, és pillanatok alatt Zevon-rajongó lettem. Ha egy dolgot köszönhetek a Californication-nek, akkor ez az. Ha figyelembe vesszük az életrajzot (én figyelembe veszem, de ezért még ne nevezzen senki pozitivistának!), akkor ez egy borzalmas szám. Megjelenik egy albumon és két év múlva tényleg „elbaszódtak a szarjai”. Persze ha egy koncerten adta elő, akkor mindenki dőlt a röhögéstől, mert egy viccnek fogták fel. Az is volt. Később Warren az utolsó Letterman interjúban valami ilyesmit mondott: „azt mondtam az orvosnak, tulajdonképpen ez a legkevésbé sem lep meg, mármint, ismeri a dalaimat?”. És igen, ez a szám pontosan erről szól, emberünk elmegy az orvoshoz, mert kicsit furcsán érzi magát. Warren fulladásra panaszkodott a fogorvosának, Dr. Stan-nek (Zevon kényszerbeteg volt. Egyik félelme pont az orvosokhoz kapcsolódott. Azt mondta, szintén a Letterman interjúban: „Úgy voltam vele, ha dr. Stan nem tud rendbehozni, akkor cseszhetem”), aki azonnal elküldte egy másik orvoshoz, mert szívproblémákra gyanakodott. De mint kiderült, a szívének kutya baja sem volt…

Az egyszerű, de találó gitárral és az egyszerű de találó szöveggel együtt ez egy pompás szám. Még ha a történtek miatt kevésbé vicces, mint volt a megírásnál. 

A dal legjobb sora(i):

„You want to die, but you just can’t quit
Let me break it on down, that’s a fucked up shit.”