Bizony nem hazudtunk. Az Echo Off termékenyebb, mint valaha! Íme egy újabb dal, ami felszínesen nevezhető életrajzinak, de ez csak annyira igaz, mint hogy Matt LeBlanc önmagát játssza az Episodes-ban, vagy amennyire megfeleltethető egymásnak a Hajnóczy-életműben a Legenda és az Irodalom. Mindkét (illetve mindhárom) esetben szándékos a dichtung és a wahrheit közti határ elmosása, ahogy Hajnóczy is szándékosan építette legendáját, úgy mi is szeretünk végletes, és valamilyen szinten heroikus képet kialakítani magunkról (legyen az negatív, vagy pozitív hős. Ahogy az Ossian énekli, „akármi jobb, mint a gyilkos csönd”, nem igaz?[1]).
Annyit természetesen nem nehéz belátni, hogy a dal (ahogy mondani szokás) valós eseményeken alapul. De hogy mik ezek, azt döntse el a befogadó.
Sötét ablak
Ülök az ablaknál, a konvektor zörög.
Odakint egy felhő, mindent összeköp.
Késő van, már nem megyek le sörért.
De a szembe-ablak még mindig sötét.
Mosonban születtem, sok évvel ezelőtt
kutyák hugyoztak a kórház előtt.
Halottak napja előtt – szakadt a hó,
és Guitar Town-t játszott a lemezjátszó.
A Csikágóban, Pesten, béreltem egy garzont,
Csak olcsó legyen – a kényelem nem szempont.
Az ELTE BTK-n, esztétikát tanultam,
És egy novellám megjelent – a Kalligramban.
Az egyetem után, az írásból éltem
Aszú-díjat[2] kapott, az első regényem
De az ihletem már, napról napra csökken,
Hátha újra meglelem, a szilványi fröccsben.
Elhagyatva ültem, egy olcsó kocsma mélyén,
Hát semmi jót nem sodor az élet elém?
Mintha a sors üldözne, csak nem tudom miért
Mikor találok egy lányt, aki megért?
Haza támolyogtam, a lépcsőn remegett a lábam,
De megkapaszkodtam, a koszos korlátban.
Fent észrevettem, már nem vagyok egyedül,
Mert megláttam őt a szomszédban – meztelenül.
A kislámpa fényénél egy bugyiban járkált
De néhány perccel később, attól is megvált
Hihetetlen volt, mint egy részeg látomás.
„Ez egy angyal lesz, nem lehet más!”
Évek teltek el, mióta láttam őt,
de nem megyek sehova, nem mérem az időt.
Még mindig a sötét ablakot lesem
Sokan azt mondják, ez a szerelem.
[1] Na meg persze „gyémántot csak a gyémánt vágja!”.
[2] Az Aszú-díjat a Mozgó Világ szerkesztősége alapította. A folyóiratban az adott évben megjelent, és legjobbnak ítélt publikációk szerzői kapták meg. Ebből az is következik, hogy itt bizony csúsztattam, de jó okom volt rá. A dalban ugyanis ez a díj az elbeszélő elhatalmasodó alkoholproblémáját hivatott kifejezni, egyrészt magával a névvel, másrészt a korábban Aszú-díjjal kitüntetett alkotók között olyan neveket találunk, mint Petri György, Tar Sándor és a már bevezetőben is említett Hajnóczy Péter. És bizony egyikük sem vetette meg az italt.
