Mindenek előtt szeretnénk megköszönni a sok pozitív és nagyon jól eső visszajelzést, amit múlt heti posztunk nyomán a magyar Drót-rajongók apró, ám annál összetartóbb, már-már vallásos jellegű közössége (spoilerveszély!) felől kaptunk (természetesen magunkat is ide soroljuk). A mostani, idén nyáron született dalnak nincs túl köze a Baltimore-i Iliászhoz (bár egy sorozatos utalást tartalmaz), sokkal inkább csak egy egyszerű, az epikus elemeket teljesen nélkülöző panaszáradat, amit azért mégsem kell annyira komolyan venni. Ez a levegőben lógó-jelleg azzal egyensúlyozódik, hogy a szövegíró az utolsó előtti versszakban néven nevezi magát, de ez épp annyira nem a valódi személyére utal, ahogy például a nagyon is epikus Görénydal cselekményének sem ő (én) a főhőse.

Rosszkedvem rabja

Béka a hasamban,
légy a kanalamban,
fekete kígyó a kispárnahuzatban,
levágott köröm,
meleg a söröm,
ebben az életben - nincs semmi öröm!
Óó, de amíg itt vagy,
talán nem szakad
rám az ég.

A pénzem kifogyóban,
vér a lefolyóban,
rabszolgamunka egy tyúkdarabolóban,
hangyákat eszem,
kenyérre kenem,
úgy érzem rendesen - elbántak velem!
Óó, és amíg nem jössz,
nyakamra nő a
hulladék.

Méreg a vesémből,
étel a szemétből,
rémálomképek, félek az egésztől,
házamon lakat,
eláll a szavam,
elnézést kérek - felkötöm magam.
Óó, de te azt mondtad,
lehet belőlem
valaki még.

Túl rövid a paplan,
pók az orrlyukamban,
összedől minden, nem én akartam,
szakállam kinő,
szorít a cipő,
szeretnék futni - de nincs rá idő.
Óó, de ha akarnál,
kárpótolhatnál
mindenért.

Fények fenn az égen,
lények a sötétben,
sűrű az erdő, magamban beszélek,
ne légy beszari,
Zelenka Jani,
nem segít rajtad - Mulder és Scully!
Óó, ha nem ismerlek,
vajon most
merre tartanék?

Elhúztak az évek,
napról napra élek,
be kell mutatkoznom, mikor tükörbe nézek,
mozog a fogam,
túlteng a savam,
a szépség valóban - belülről fakad!
Óó, de te kidobtál,
s rosszkedvem rabja
lettem én!