Mily kegyetlen ez a sertés! Ha már az előző bejegyzés egy disznós dal fordítása volt, következzen most egy újabb sertés-nóta, ám ezúttal egy saját szerzemény (ami egyúttal az ötödik angol nyelvű Echo Off-dal a blogon). A How mean is that hog élményhátterét gyerekkori disznónk, Gyula képezi, aki a kilencvenes évek első felében kacsákkal, nyulakkal, törpekakasokkal, gyöngytyúkokkal, és egyéb különleges kreatúrákkal osztozott egy nagy, Duna-parti ház kertjén, ami aztán egyfajta elveszett édenkertté mitizálódott az idők során. Gyulát egy másik malaccal együtt édesapám és Varjú Á. szerezte a városszéli disznószállásról: a szerencsétlenebbik malacot ünnepi alkalomból azonnal kisütötték, Gyulára azonban saját ól és hízlalás várt, ám hamar kiderült, ő más, mint a többiek. A Szent Flórián Hotelből hazahordott moslékból például kizárólag a húst volt hajlandó elfogyasztani, másik kedvenc eledele pedig a nyers uborka volt. Maga az etetés is komoly kihívást jelentett: az etető személy legnagyobb ijedtségére Gyula akármikor úgy dönthetett, hogy kiviharzik az ólból, hogy aztán ördöngös lényként róhassa köreit oda-vissza a veteményesben. De visszaterelni volt csak igazán nehéz, mert futásban még a család rendkívül mozgékony kutyáját, a farkatlan Tobit is lehagyta. Az ekt-ráccsal körülvett lakóhelyét is folyton foltozni kellett, mert mindig kirágta ez a pokolfajzat. A legkülönlegesebb tulajdonsága mégsem ez volt, hanem az, hogy szokásává vált az ólja mögött található rőzse segítségével felkapaszkodni szállása tetejére, ahol aztán keserves vonyításba kezdett. Lejönni persze már nem tudott, úgy kellett leemelni, ölben. Amikor aztán eljött a vágás napja (mindössze 90 kilót nyomott), megint csak az óltetőre menekült, majd meglepetésszerűen az épp lehajoló édesapám hátán keresztül ereszkedett le. Ilyen disznó volt ez a Gyula, igazán csak szabadon érezte jól magát, no meg akkor, amikor a nyári hőségben leslagozták. Egy elviselhetetlen állat, akit mégis mindenki szeretett, ahogy az a dal szelíden korholó hangneméből is kiderül. Kiemelendő még, hogy ez az első, kizárólag bendzsóra írt számunk, és mivel az első másodpercekben hallható halk huppogások nem mástól származnak, mint egy Jim Beam-es üvegtől, Kentucky állam törvényei alapján a Hog hivatalosan is bluegrass-dalnak minősül!

A képeken: két tábla a Búvár zsebkönyv-sorozat Háziállatok című kötetéből, ami jelentősen befolyásolta azt, ahogy a szövegíró az állatokat látja.

How mean is that hog

How mean is that hog, he's dancing on that roof.
How mean is that hog, he's stompin' under the moon.
Old mad piggy, he's crying in the night,
He knows, tomorrow he's gonna die.

How mean is that hog, he's eating from my plates.
How mean is that hog, he's barking at my mates.
Old graip-robber, he's always flown with pride,
They said I should wash down him, but I never really tried.

How mean is that hog, he can climb up on his barn.
How mean is that hog, he brings nothing me, but harm.
Old mud sucker, he wants to rollin' round,
I'm sure you heard about it, if you reached Gold Panning Town[1].

How mean is that hog, he's gaggling with the geese.
How mean is that hog, he's biting in my knees.
Old hole-digger, when the butcher comes he sleeps,
I know he will come back in my dreams.