Hatalmas, jámbor lények népesítették be egykor a Dunát, mint valami úszó dunyhák a víz alatt… És ki ne szeretné megpillantani egyszer újra a vizát, a magyar bálnát? Ez akár meg is történhet, hiszen nemrégiben belefogtak a visszatelepítésébe a Duna magyarországi szakaszán. Na de mostantól az Echo Off is kiveszi a részét ennek a Jeremy Wade („biológus és extrém horgász” – nem ez minden idők legmenőbb névjegykártya-szövege?) műsorába kívánkozó óráshalnak a népszerűsítéséből: bár már szerepeltek vizák az egyik szövegünkben, ezúttal saját dalt is kaptak. Persze azért ez a májusban íródott nóta nem egy amolyan búvárzsebkönyv-bejegyzés, sokkal inkább a szörnyű titkokkal és képzelgésekkel teli régi tengerésznóták folyóparti, szigetközi örököse kíván lenni. A megírásánál nagyjából az volt a célom, hogy megjelenjen a hangzásban valami olyasmi érzés, mint amikor belenézünk egy zavaros kovászos uborkás üvegbe. Végülis egy rendhagyó, bendzsós dal lett az eredmény, és nem biztos, hogy valaha is készítünk még ehhez hasonlót.

Lenn a vizák közt

Nem marad pénz, csak falevél,
lesüllyed az olvadt hóban.
Csillog a napfény a tetején,
de zöld lesz lenn a folyóban.
- De lenn a vizák közt jó lesz majd,
heverünk az iszap melegében!
Lenn a vizák közt elleszünk majd,
én meg a kis feleségem.

A vízpart sötétségbe merül,
de sötétebbek az álmok.
Közöttük bűnösen, egyedül,
gumicsizmában járok.
- Minden könyvem tiszta iszap,
Fotelom uszadéktól bűzlik.
Egy sikló alszik a hónom alatt,
és végre a Nap feltűnik.

A nagyház a banké papíron,
a kisházat kirabolták.
De a nádkunyhómban kibírom,
míg újra felúszol hozzám.
- Egy dunsztos üvegben alszunk majd,
mint a kovászos uborkák!
De hol van a csónak, hol, hol, hol…
indulni kéne már!

A táplim úgyis kidobom,
nem fogok mást, csak békát.
Zakóm a vízben kimosom,
odaúsznak a szárcsafiókák.
- Felhajtom zavaros boromat,
s vele néhány szúnyoglárvát.
Ha kikelnek, a vérem talán leapad,
mert rögtön a szívemből szívják.

Folyton a sodrást figyelem,
meg a harcsák súlyos hátát.
Élünk majd pontyon, keszegen,
nyálkás kő lesz a párnánk.
- Mert lenn a vizák közt áll az idő,
a hínár zöld takarót font.
Lenn a vizák közt nincs levegő,
nincsen levegő, nincsen gond!