Íme hát az Echo Off 10 kedvenc karácsonyi nótája (a címekre kattintva hallgathatóak), de mielőtt nekilátnánk, hallgassuk meg Bob Dylan, a folkrock-pápa magyar nyelvű ünnepi áldását, amely tematikus rádióműsora, a Theme Time Radio Hour 2006-os karácsonyi részében hangzott el (majd újra leadták 2007-ben és 2008-ban is):

10. The Sonics: Don’t Believe in Christmas

Ha már magyarok és Theme Time Radio Hour, nem állhattuk meg, hogy ne válasszuk ki a műsorból a többek közt Larry és Andy Parypa által alapított The Sonics, egy hatvanas évek eleji, Seattle-környéki garázsbanda dalát, amely Chuck Berry Too Much Monkey Business-ének dallamán alapul, és amiben a Mikulás rénszarvasának orra azért piros, mert gazdája illegális, tömény szeszt itatott vele.   Hiába, aki előző évben semmit sem kapott (személyes példa: így járhat például az, aki megállapodik a családjával, hogy „idén nem veszünk semmit”, de ő azért sejti, hogy ennek ellenére is illene vásárolnia egy-két apróságot, aztán a fa alatt kiderül, hogy a többiek valóban komolyan vették a dolgot), joggal nem hisz a karácsonyban, viszont, ahogy Bob hozzáteszi: “But they do believe in the power of the B-3 organ. A lot of people think it's a Farfisa but you listen to that solo, and that's a B-3.”

9. Neil Young: Star of Bethlehem

Kétségkívül nem ez Neil Young legjellegzetesebb száma, a dallama is eléggé feledhető, viszont a szövege nagyon is jól sikerült. A kicsit béna, szaggatott szájharmonika-rész pedig még egy amatőr, kisvárosi folkrock-zenekar számára is elérhető közelségbe hozza a rockzenét. És ha a betlehemi csillag sem egy csillag, akkor talán valami olyasmi, amit csak Franz Rosenzweig tudna meghatározni, aki A megváltás csillaga (Der Stern der Erlösung) című munkájában kijelenti, hogy minden ismeretünk a haláltól való félelemből ered, és „csak az látható az emberi szem által, ami egy szempillantásnál tovább tart, és csak az az egy pillanat, amelyet örökkévalósága föltartóztatott, teszi lehetővé a szem számára, hogy meglássa szerkezetét.”

8. The Clash: Lost in the Supermarket

Azt hiszem, az elmúlt napokban ezt mindannyian átéltük, például aszalt szilva, vagy Duplo Legó után kutatva a nagyteszkóban. Elidegenedés, elveszettség, eltávolodás-élmény 1979-ből, az első szupermarketek megjelenésének idejéből, amikor a dal egyik szerzője nagyanyja szomorú albérletében lakott (a dalt itt is rögzítették), egy szupermarket fölött. És bizony, 10-15 év múlva hányszor fogja szinte szó szerint idézni Mick Jones sirámait Lenke néni Gazdagréten, amikor mondjuk betér hozzá Sümeghy főzeléknek valóért, mert az új, nagy abc-ben semmit sem talált. És miután Lenke elmagyarázza, hogyan is kell rántást keverni, kiszámolja, hogy: „egy zacskó lencse, egy kiló liszt, egy zacskó só: 345 forintot kapok”. Bár azt mondják, adni is jó.

7. Charlie Parker: White Christmas

Az volt a bebop a jazznek, ami a posztmodern az irodalomnak, idézhető darabokra szedi szét a műveket, a köztes részt pedig briliáns, de időnként követhetetlen futamokkal tölti ki. Ezen az 1948 karácsonyán készült felvételen mindez tökéletesen megfigyelhető, és az a tény, hogy a Bing Cosby-dal alapdallamának elmerülése után ugyanaz egy pillantra Jingle Bells-ként bukkan a felszínre, arra engedhet következtetni, hogy lényegében minden híres karácsonyi dal mélyszerkezete ugyanolyan: a lényegük, hogy alkalmasak legyenek arra, hogy konzerváljanak egy nagyon jellegzetes ünnepi hangulatot, hogy az aztán bármikor újraidézhetővé váljon.

6. Woody Guthrie: Jesus Christ

A karácsony mégiscsak Jézus születésének ünnepe, bár jó érzékkel rakódott rá a mindenféle napforduló-hagyományokra, és hát valljuk be, szükség is van valami színes, szerethető dologra a hideg és sötét tél legközepén. Következzen hát egy remek Jézus-dal Woody Guthrie-tól, akinek a gitárja fasisztákat ölt: ő volt az, aki, a világválság éveiben először töltött meg hagyományos folkdallamokat kortárs társadalmi mondanivalóval (nem véletlenül választotta őt az ifjú Bob Dylan legfőbb példaképének). Ebben az esetben azonban kicsit másról van szó, itt egy közismert, Jesse James életét és halálát elbeszélő nóta dallamára húzza fel az evangéliumi cselekményt, így például a gyáva Robert Ford helyére a gyáva Judas Iscariot kerül (az analógiás feldolgozás az Echo Off-ot is elcsábította, a mi Jessenk Dobrádi Antal, a nagy mosoni hajléktalan).

5. Odetta: Paths of Victory

Egy újabb Dylan-inspirátor, Odetta, a bluesénekesnő-polgárjogi harcos, és mivel néha a tanítványok is hatással lehetnek a mesterekre, Odetta 1965-ben számos Dylan-dalt feldolgozott, többek közt a Paths of Victoryt is. A dal nem annyira karácsonyi jellegű (egyáltalán nem az), bár az optimista hangvétele kissé vallásos hangulatot ad neki. Minden esetre az Echo Off pontosan egy évvel ezelőtt, karácsonykor hallotta először a feldolgozást, és valahogy természetszerűleg illeszkedett bele az ünnepi hangulatba, talán amiatt, hogy Dylan szájharmonika-fanfáros, puritán gitáralapjának szerepét ez a bensőségesen bizakodó bőgőbasszus veszi át. Vonatból kinézve, végigtekintve a sárga, fagyott mezőkön, mondjuk Kimle-Károlyháza és Lébény-Mosonszentmiklós között, azért jó arra gondolni, hogy szebb napok várnak ránk.

4. Red Simpson: Truckin’ Trees for Christmas

Egy újabb dal abból a bizonyos 2006 decemberi karácsonyi Theme Time Radio Hour-ből. Red Simpson a Bakersfield-hangzás, a kamionos country révén vált híressé, első Truckin’-témájú számait felkérésre írta, a hatvanas évek közepén. Ez a dal egy karácsonyfa-szállítóról szól, aki a Mikulás segítőjeként tekint a munkájára, és nagyon meg van elégedve vele. Különösen vagány az a hanyag lazasággal megrázott csengettyű a refrén „Singin’ Jingle Bells All My Way”-része alatt. Let’s truck’n’roll, a kamionok is szeretik a karácsonyt.

3. Bob Dylan: Must Be Santa

Végre egy szám, amiben maga Dylan énekel, méghozzá legújabb, kizárólag karácsonyi dalok feldolgozásait tartalmazó albumáról, a Christmas in the Heart-ról. A dalt Matt Groenig egyik kedvenc zenekara, a Brave Combo nevű texasi polka-rock banda tette híressé, Dylan meg is hagyta a harmonikás-polkás hangszerelést, ami főleg a gyors felsorolásos részek utáni refrén-felütésekben üt nagyot. Az egyetlen különbség a korábbi változatoktól, hogy a Mikulás rénjeinek felsorolását itt amerikai elnökök nevei egészítik ki. A klipben az az iszákos Iggy Pop-kinézetű kalapos figura maga Dylan. Ho-ho-ho, Cherry Nose!

2. Shane MacGowan and the Popes: Fairytale of New York

Egy dialóguson alapuló dal, amit egy seggrészeg New York-i ír álmodik, aki a karácsonyt egy rendőrségi detoxikálóban tölti.  Ez talán listánk legismertebb dala, annyira, hogy múlt hétfőn még az Aréna Plázában is játszották az albumverziót. Itt azonban Shane az anyjával, Jean-nel énekel, ami kissé úgy hat, mint amikor a Simpson-családban Seymour Sintér igazgató az anyjával adta elő az Ebony and Ivoryt, viszont ez a dal is azok köze tartozik, ami direkt tartalmaz egy nehezen emészthető bevezető szakaszt, amit aztán hirtelen felold egy dallamos, fülbemászó rész, megjutalmazva a hallgatót a kitartásáért - micsoda karácsonyi logika! És azért az is vicces, ahogy egy anya remegő hangon a fiát „cheap lousy faggott”-nak nevezi.

1. Tom Waits: Dirt in the Ground

Ha már a listánkat meglehetősen pesszimistán indítottuk, akkor legalább fejezzük be totálisan reménytelenül.  Azt hiszem, hogy ez a szám a Bone Machine-albumról egyáltalán nem szívderítő, sőt, leginkább anti-karácsonyinak mondanám, de egy véletlennek köszönhetően éppen két éve karácsonykor, a csontkeményre fagyott mosonmagyaróvári sarat és a szürke, zavaros Lajtát figyelve ez szólalt meg a lejátszóban, és akkor az Echo Off úgy érezte, hogy igen, ez a rémületnek már az a foka, amiben már kell lennie valami ünnepinek is: azóta nem múlhat el karácsony anélkül, hogy ne gondolnánk arra, hogy a mennyország tele van, a pokol felforrt, és előbb-utóbb mindannyian csak piszok leszünk a földben.

 Boldog Karaszkvantát Mindenkinek!