„Mikor elküldték, megígérték neki, hogy amint lehet, visszaveszik. Ne is nagyon keressen munkát, biztos, hogy visszahívják. Addig kibírja. Hesz Jancsi azóta a munkaruhát se vette le magáról, abban jár ma is, mint aki csak kiszaladt egy kicsit valamiért.” (Tar Sándor: A mi utcánk)
Remélhetőleg a Hermelin-novella mindenkit kellően ráhangolt az Édes, drága Hermelinem (A fehér Görény dala) című Echo Off számra. Ugyanis most ezt fogjuk bővebben tárgyalni.
A dal ötlete valamelyik olaszfröccs-gőzben eltöltött délutánon/estén fogant meg. A zenekar egyik tagja (én) örömében (?) így fakadt ki, amikor meglátta a kocsmába betérő fehér Görényt, azaz Hermelint: „Hát itt van! Az én édes, drága Hermelinem!”. E rémséges, gerontohomoszexuális kijelentést kezdetben egy zongorakíséretes sanzonban szerettem volna megörökíteni, de János ötlete és közbenjárása egy egészen másféle, kettős természetű forma (mint a szonett, vagy a Német-Római Császárság) irányába vitte el a dalt. Ez után már én is kapva-kaptam az alkalmon, és felhasználtam egy régóta kallódó dallamot. (Arra csak később jöttem rá, hogy az valószínűleg egy Motörhead-számon alapszik egyébként.) A szöveg nagy része, autentikus módon a Gondűzőben, illetve az amelletti fedett, betonos placcon íródott, ahová az eső elől húzódtunk be.
Hermelin és Levi kezet fognak
Ez a kifacsart mosoni love story emelte be Hermelint az elsővonalas Echo Off-karakterek közé (Kutyaember, Manó, Görény, Levi stb.), és ha másért nem, ezért mindenképpen jelentős. Igaz, ebben sokat segített az, amit csak később tudtunk meg: János nem járt messze az igazságtól, amikor a munkaruhás törzsvendég identifikációját Görény relációjában hajtotta végre (mivel Görény alaptermészetéhez hozzátartozik valamiféle sötét matéria, hófehér hajú, kivörösödött képű hasonmásának értelemszerűen a kontrasztgörény, a fehér bundás apróvad neve jutott ki), ugyanis hónapokkal a dal megszületése után kiderült, hogy Hermelin igazi beceneve Sojka, keresztneve talán János, és valóban vér szerinti fivére a legendás mosoni ragadozónak.
Édes, drága Hermelinem
mondd csak, merre jársz?
Talán más kocsmába mentél,
hogy nem a Gondűzőben[1] vársz?
a szilványi[3] sem segít,
de talán, ez a régi dal
majd újra felvidít,
hogy:
még mindig tiéd a szívem.
Édes, drága Hermelinem,
a hajad, mint a hó!
Édes, drága Hermelinem,
rendesen kibasztál velem!
Édes, drága Hermelinem,
mire volt ez jó?
Édes, drága Hermelinem,
holnap fizetés,
de félek, hogy nem ide jössz,
hanem rögtön hazamész.
a kevert sem segít.
De talán, ez a régi nóta
majd újra felvidít,
hogy:
még mindig tiéd a szívem.
Édes, drága Hermelinem,
a hajad, mint a hó!
Édes, drága Hermelinem,
rendesen kibasztál velem!
Édes, drága Hermelinem,
mire volt ez jó?
még mindig tiéd a szívem,
Édes, drága Hermelinem,
a hajad, mint a hó!
Édes, drága Hermelinem,
rendesen kibasztál velem!
Édes, drága Hermelinem,
Tangled up in blue[4]!
[1] A zenekar által egyik leggyakrabban látogatott mosonmagyaróvári kocsma, mely gyakorlatilag a város geometriai középpontjában található. Talán emiatt is számít itt törzsvendégnek mitológiánk sok híres alakja.
[2] Fogalmunk sincs, mi Hermelin munkája. Egyrészt ez a betongőzölgés egész jó költői kép, utalhat a Deep Purple klasszikusára a Smoke on the Waterre (ezt be sem linkelem, úgyis mindenki ismeri), de kifejezheti, hogy Hermelin valamiféle izzasztó fizikai munkát végez.
[3] Ahogy az a novellából is kiderül, ez Hermelin kedvenc fröccse. Mi inkább az olaszt preferáljuk.
[4] Ugyan a „jó”-ra a „blue” nem a legmegfelelőbb rím (bár Bob Dylan szerint a rocknak pont az a lényege, hogy bármi rímelhet bármire), mégis, nekem ez a János által viccből odavetett sor a kedvencem az egész számból. Ugyanis Bob Dylan Tangled Up In Blue-ja nem csak, hogy vita nélkül a világ valaha írt és előadott legjobb dala (különösen igaz ez a belinkelt 1975-ös Rolling Thunder-változatra), hanem kesze-kusza, hosszú éveket átölelő szerelmi históriája különös áthallást ad a Hermelinnek.
