Elérkezett május 24-e! Ez a nap mindig kitüntetett figyelmet kap az Echo Off tagjaitól, ugyanis a mesterségünk feltalálója (ahogy Warren Zevon nevezte a par excellence singer-songwritert, Bob Dylant) ezen a napon ünnepli születésnapját. Egy időben úgy köszöntöttem, hogy egész nap csak Dylan-számokat hallgattam, de mivel már itt van ez a blog, ennél valamivel web 2.0-ősebb megoldást eszeltünk ki.
Mivel Robert Dylan kereken ma hetven éves (persze egyesek szerint már valamikor a nyolcvanas években meghalt, és azóta csak különféle Dylan-hasonmások járják a világot. Gondolom ezen elméletek szerint az alteregókat is a CIA irányítja, csakúgy, mint magát az eredetit még a hetvenes években.), ezért hét fordítással készültünk, mintegy szimbolizálva a hét dekádot.
„Nem hinném, hogy kellene még mit mondanom”, legfeljebb annyit, hogy: boldog születésnapod, Bob!
(Az első két szám TomTheTrain, a következő négy WeakCoffeeJohn fordítása. Az utolsó pedig közös munka eredménye.)

Frissítés: a poszt publikálása óta újra elérhető jó néhány Dylan-dal (ha jól sejtem, az egyik álneve kínálta jogi rést kihasználva) a Youtube-on, így a fordításainkhoz is tudunk most már felvételeket mutatni: Standing In The Doorway; North Country Blues; Moonshiner; I Want You; John Brown; Pledging my Time; One Too Many Mornings. 

1. Az ajtóban (Standing In The Doorway, 1997)

Nyári éjszaka van, és csak ténfergek,
valahol egy wurlitzer dorombol.
Tegnap még száguldott az egész világ,
de most minden lelassul.
Sehová sem mehetek,
már semmit sem tehetek.
Nem tudom, ha most találkoznánk, ölnélek, vagy ölelnélek,
neked már mindegy is, alighanem.
Itt hagytál, és csak sírtam az ajtóban.
Nincs már miért hazamennem.

Nézem, ahogy a csillagok vöröslenek,
ettől az ócska lámpától meg fáj a fejem.
A nevetéstől tudom, ha lehet, talán még
ennél is szomorúbb leszek.
A gitárom színe, mint az avar.
A hamutartóban leég a szivar.
A szerelmünk árnya, még mindig itt lebeg,
talán végleg itt maradt?
De itt hagytál, és csak sírtam az ajtóban.
A telihold alatt.

Talán elkapnak, vagy talán mégsem,
de biztos, hogy nem ma és nem itt.
Tudom, hogy a megváltás már közel,
de vannak dolgok, amiket nem mondhatok el.
A vonatom az éjbe tart.
A hidegvérem sosem zavart.
Őrültség lenne, ha visszafogadnálak,
De csak erre gondolok, amióta
itt hagytál, és csak sírtam az ajtóban.
Mint egy idióta.

Már az utolsó napsugár is lebukott,
haver, egy kis pihenés belefér.
Hallom, ahogy a közelben harangok zúgnak,
bár tudnám, hogy kiért!
Tudom, már nem nyerhetek,
de nem adhatom fel sosem.
Múlt éjjel egy idegennel táncoltam,
de képzeld, semmit sem jelentett.
Mert itt hagytál, és csak sírtam az ajtóban.
És a nap megfeketedett.

Eszek, ha éhes vagyok, iszok, ha szomjas:
egy nyitott könyv az életem.
És ha az arcomról majd leszárad a hús,
tudom, valakit ez is érdekel.
Nincs annál értékesebb,
ha van valaki, aki szeret.
Nem hinném, hogy kellene még mit mondanom,
magyaráznom, értékelnem.
Itt hagytál, és csak sírok az ajtóban.
Amíg a bánat el nem temet.

2. Északi vidék blues (North Country Blues, 1963)

Halljátok a dalt egy vidékről, ahol
bőséggel van még a földben vasérc.
De már csak pár öreg ténfereg az üres utcákon,
mint néhány kósza lidérc,

A gyerekeimmel már a város északi felén élünk
de én sokkal messzebb születtem,
még gyerek voltam, mikor az anyám beteg lett,
ezért a bátyám nevelt fel.

A bányában mindig lázas munka folyt,
és csak váltotta egymást a sok évszak,
aztán – miként az apám – a bátyám sem jött haza,
hiába telt le a műszak.

Az ablakban vártam, hogy elmúljon a tél,
de a barátaim nem hagytak el.
Tavasz lett és az iskolából kilépve
egyből férjhez mentem.

Csak teltek az évek és jól ment a sorunk,
a pénzből mindenre futotta.
De mire a harmadik gyerekünk megszületett,
fele annyi lett csak a munka.

Aztán nem lett semmi sem és a tárnák bezártak,
A levegő szinte megfagyott.
Aztán jött egy városi, aki szerint
az egész bányaipar halott.

Mert errefelé drágább a bér,
ennyiért nem éri meg a vállalatnak.
Sokkal olcsóbb lent Peruban, ahol
a bányászok éhbérért dolgoznak.

Szóval a bánya bezárt és a vasérc meg
a föld gyomrában rohad.
A levegő nehéz az italtól, és csak ébren fekszek,
amíg meg nem virrad.

Csak álltam az ablaknál és figyeltem ahogy,
már megint magában beszél.
Aztán egy reggel üres volt az ágya és
a három gyerekkel itt maradtam én.

Elmúlt a nyár, a föld egyre fagyosabb,
alig lehet már mit enni.
A gyerekek felnőnek, és itt hagynak majd ők is,
mert nem tartja itt őket semmi.

3. Te kellesz (I Want You, 1966)

A rossz sírásó felsóhajt,
egy zokogó ember vurstlit hajt,
az ezüst szaxofonok mind azt mondják,
hagyjalak.
Repedt harangok, elnyűtt kürtök,
gúnnyal a képembe bömböltök,
de úgy éljek, hogy elveszítenem
téged nem szabad.

Te kellesz, te kellesz,
te kellesz, ó, szörnyű ez.
Szivi, te kellesz!

A részeg politikus felugrál,
az anyaszemtől könnyes utcán,
és a megváltók is várnak rád, akik
korán lefekszenek.
Én meg arra várok, hogy szóljanak,
mikor felhajtom a széttört poharam,
és megkérjenek, tárjam szét
a kaput neked.

Te kellesz, te kellesz,
te kellesz, ó, szörnyű ez.
Szivi, te kellesz!

- Az összes apám elbukott,
ők nem adtak a nagy szerelemre.
És az összes lányuk kidobott,
mert nem nagyon gondoltam erre… -

És a Pikk királynő visszavár,
beszél majd velem az a szobalány,
aki tudja, hogy nem félek már
ránézni sem.
Ő mindig nagyon jó hozzám,
És nincs olyan, amit meg nem lát,
tudja, hol lennék inkább,
de nem számít nekem.

Te kellesz, te kellesz,
te kellesz, ó, szörnyű ez.
Szivi, te kellesz!

Táncosod a kínai zakóban,
míg beszélt, a sípját elcsórtam,
mondhatni elég gorombán bántam,
vele, ugye?
De megtettem, mert hazudott,
és téged is mindennel áltatott,
na meg az idő is neki dolgozott,
És azért, mert te…

Te kellesz, te kellesz,
igen, te kellesz, ó, szörnyű ez.
Szivi, te kellesz!

4. Iszákos (Moonshiner, 1962)

Iszákos lettem s elszállt,
tizenhét hosszú év,
a pénzem rég elvertem,
sörért és whiskyért.
Megbújok egy lyukban,
és csak ülök egymagam,
és ha a whisky nem nyír ki,
nem tudom, mi marad.

A kocsmába eljárok,
és a srácokkal vedelek,
lányok, így nem látjátok,
mi pénz az, mit lenyelek.
Ó, édes, kicsi lányok,
csak lennétek az enyém,
a szátok olyan édes,
mint a csepp a pohár fenekén.

Ha éhezem, adj ennem,
itass, ha kiszáradok,
egy dollárt, ha semmim sincsen,
hitet, mikor meghalok.
A világ csak egy üveg,
egy korty az életünk,
és ha azt is kiittuk,
francot sem ér nekünk.

5. John Brown (John Brown, 1962)

John Brown csak egy srác volt, aki harcolni indult,
az anyukája büszkén figyelte!
A zubbonyában állt, szépen kihúzta magát,
az anyja lám nem csalódott benne.

John, te fess gyerek, látod, jól neveltelek,
írd meg majd, milyen jó lövő lettél!
Minden parancsot tarts be, szedj sok kitüntetést össze,
kirakjuk őket a falra, ha megjöttél.”

Mikor a vonat otthagyta, felkiáltott John anyja,
és az összes szomszédot végigjárta.
„Az én fiam megy ott, katonává lett bizony”,
ügyelt rá, hogy mindenki felfogja.

Megjött a levél, amire várt, arcán nagy mosoly bujkált,
egyből áthívta a szomszéd lakót.
Dicsérte a fiát, és a szép, új zubbonyát,
na meg a jó kis régimódi háborút.

De aztán több levél nem jött, hosszú ideig egy sem jött,
mire hoztak egyet, eltelt majd’ egy év.
Azt írta benne, gyere a vasútra sietve,
fiad a harctérről most hazatér.

Rögtön odarohant, és kereste boldogan,
de sehol sem látta a kisfiát.
Mikor mindenki eltűnt, látta, hogy végig hátul ült,
de nem akarta elhinni, amit lát.

A karja szétrobbant, az arca véres rongyokban,
a hátára fémrúd volt illesztve.
Csak lassan sóhajtott, valami túlvilági hangon,
az anyja először fel sem ismerte.

„Ó, drága életem, mondd el mit tettek veled,
kérlek, meséld el nekem az egészet!”
John felelni próbált, de az ajka lassan járt,
az anyja inkább másfelé nézett.

„Csak emlékezz arra, mikor kimentem a frontra
Biztattál, hogy milyen jól teszem.
De te itthon maradtál, büszke anyát játszottál,
így hogy érthetnéd, mi történt velem.

Mikor a frontra jutottam, mit csinálok, gondoltam,
itt ölnöm kell, vagy végeznek velem.
Mikor az ellenség feltűnt, az volt a legszörnyűbb,
mert pont olyan arcuk volt, mint énnekem.

Ahogy ott álltam, már tudtam, hogy a bűzben és a zajban,
csak egy körömpiszkot ér az életem.
Aztán füst szökött az égre, éreztem, mindjárt vége
és egy ágyú szétlőtte mindkét szemem.”

John lassan ballagott, az anyja szóhoz sem jutott,
csak bámulta az acélpeckeket.
Mikor mégis elindult, a fia hátrafordult,
és kezébe nyomta az érdemrendeket.

6. Szórom az időm (Pledging My Time, 1966)

Kínoz reggel óta,
éjjelig sajog.
Egy gyilkos fejfájás,
de amúgy jól vagyok.
Szóróm az időm, neked,
lehetnél te is jó velem.

Nézd, a hobó felröptet,
aztán nálam landol.
Lenyúlta a nőmet,
engem is majd’ elcsórt.
Szóróm az időm, neked,
lehetnél te is jó velem.

Nem húzunk el, kislány?
Válassz egy helyet.
De ha nem jönne össze,
úgyis közlöm veled.
Szóróm az időm, neked,
lehetnél te is jó velem.

A szoba bedöglött,
alig jut oxigén.
Lépjünk, nincs itt senki,
talán csak te meg én.
Szóróm az időm, neked,
lehetnél te is jó velem.

Őt orvosért küldték,
így elmehetett.
Ez aztán a mázli,
bár inkább véletlen.
Szóróm az időm, neked,
lehetnél te is jó velem.

7. Annyi elnyűtt reggel (One Too Many Mornings, 1963)

A kutyák énekelnek,
az ég sötétbe fordul,
majd úgyis berekednek,
mikor az éjjel aláhull.
De az éj csendje megroppan,
mert a lelkem kiabál,
annyi elnyűtt reggel,
és ezer mérföld után.

Keresztet ír a lábam,
a két szemem összeér,
de hátra sandítok,
a házra ahol szerettél.
Vissza hát az utcára,
csak baktatok a járdán,
annyi elnyűtt reggel,
és ezer mérföld után.

Ez egy feldúlt, éhes érzés,
és nem sok jót jelent,
bármi választ adnék,
azt te is megleled.
Hű vagy önmagadhoz,
már én is az vagyok talán,
annyi elnyűtt reggel,
és ezer mérföld után.