"Jonathan Valania: Ki az a Joel Tornabene?

Tom Waits: A betoniparban utazik. [Nevet] Gengszter-srác. Sam Giancana unokája volt Chicagóban. Volt, hogy intézett nekem némi kerti munkát, én meg vele lógtam általában. Úgy öt éve halt meg Mexikóban. Jó barátja volt (a producer/karmester) Hal Wilnernek, és jó srác volt. Rendbontó módon - hogy is mondjam ezt - mászkált, és ha valakinek a kertjében megtetszett neki valami, éjjel ásóval ment vissza, kiásta és elültette a kertedben. Nagyon bejött nekünk a dolog. Úgyhogy le is szoktam az olyan megjegyzésekről, hogy "tetszik az a rózsabokor, milyen formás egy banánfa, de jól néz ki az a pálma". Mert tudtam ám, hogy mit jelent. Egyszer áthozott ajándékba tizenkét csirkét. Mondta is a feleségem, "Joe, le se állítsd a kocsit. Fordulj meg és vidd vissza a csirkéket oda, ahol találtad őket." Jó barát volt, az egyik legvadabb fickó, akit csak  ismertem." (Magnet-interjú,  2004)

Bár Joel Tornabene, a How's It Gonna End című Tom Waits-nóta szereplője (aki egyébként egy különleges életű hippi-tüntető volt) nem egyenlő Görénnyel, az idézetben ábrázolt jellemvonásai mindenképpen egy göriszerű karaktert vetítenek elénk. De ki is ő? Róla szóló, idén augusztusban íródott dalunk történetéből annyi mindenképpen igaz, hogy 2002 nyarán (egy butítóan meleg nyáron, amit a dal szövegírója már határozottan úgy élt meg, hogy ezzel valami nincs rendben) a hírhedt Görény valóban a Duna utca egyik szomorú, zilált házában húzta meg magát, a zenekar egyik tagja pedig rendszeresen találkozott vele errefelé, egyszer még egy hasznavehetetlen, kazettás rádiót is kapott tőle ajándékba. Görény figurája már több lábjegyzetben is előkerült a blogon, így néhányan már tudhatják, hogy eredeti neve Németh István, és botrányos tettei, arcátlan tolvajlásai miatt városszerte ismert törvényen kívülinek számít. A zenekar mitológiájába aztán a magántulajdon fogalmát kinevető (amennyiben mások magántulajdonáról van szó; kedvenc szavajárása: „te, kell ez még neked?”), bűntettei súlyát felmérni képtelen gazemberként sorolódott be, és alakja egyre inkább egy elvont, mindenhol jelen lévő lopós, mosoni túlélő kedélyállapot szellemévé mosódott át, akinek minden út menti sittes konténer a tulajdonát képezi, és akivel legfeljebb egy olyan személy szállhat szembe, mint ő maga. Mosonból aztán különféle görénykedések miatt még 2008-ban távoznia kellett, és ősszel mindenki meglepetésére a Mofém-telepen tűnt fel: a futballpálya és a Hubertus közötti szűk, rejtőzködésre tökéletesen alkalmas utcácskákban húzta meg magát, egy cimborája fáskamrájában. A Mofém-gyár konyhája körül egyszerűbb munkákat, levélgereblyézést vállalt, cserébe fröccsöt, ebédet kapott, szabadidejében paprikát szajrézott a közeli, városszéli hobbikertekből, és gyakran járt a Hubiba is legénykedni, egyszóval: berendezkedett. Egy novemberi délelőttön a zenekar is betért a Hubiba, és felismerve a leharcolt haverjával épp ott iszogató, szürke mackónadrágot és piros melegítő felsőt (utóbbit beletűrve az előbbibe) viselő Görényt, rendelés után rögtön a mögöttük levő boxban foglaltunk helyet, és így kihallgathattuk, amint valamiféle szajréról beszélgetnek (mi sem természetesebb). Nem sokkal előttünk távoztak, így még meg tudtuk figyelni, ahogy Görény egyre csak maga mögé tekintgetve eloldalog a Mofém-konyha irányába. Már ebből is sejthető volt, hogy nem fog tudni parancsolni természetének: nem sokkal ezután galád módon rátette a kezét Bubu bácsi, egy ismert, megbecsült telepi félszemű savanyúság-beszerző disznóölésekkor használatos gázmelegítőjére. Bubu bácsi tehetetlen dühében Gáncsot (Görény rossz kedvű, rossz modorú utódja a Mofém-konyhánál) pofozta fel, akitől később ezért elnézést is kért. Görény azonban még aznap eltűnt. Kitaszítottként tért vissza Mosonba: már nem volt vesztenivalója. Merész fricskára szánta el magát: lenyúlta a dalban is említett Duna utcai Závori-kocsma exrendőr tulajának tárcáját. Az esetről és következményeiről egy 2009. 02. 20-ai e-mailben számolt be a zenekar egyik tagja a másiknak:

„A Görény! Hősünktől ugyebár a Vén Diófa kocsmában vettünk búcsút, ahol - frissítve információimat - a Závori Pali rendőrhaverjai eléggé elcsépelték, miután tettes,- és élettársánál (pontosabban: a bűntény tényleges végrehajtójánál), Marinál megtalálták a nyugalmazott főhadnagy brifkóját, mégpedig olyan furfangos módon, hogy miután a hölgyet finoman hátba veregették, a keresett erszény kihullott a kabátjából. Ezután persze bevarrták mindkettőjüket, na de az örök Görényt nem kell félteni, miután két napot eltöltött a fogdában, újra csak a mosoni utcákon találjuk: egy Duna utcai haverjánál húzza meg magát, ő meg a Mari. Ám itt sem marad sokáig, ugyanis a segély érkeztével jótevője kint felejtett egy ötezres bankót az asztalon (talán tesztelni akarta vendégeit? Ha igen, akkor elég naiv lélek lehet), és hősünk kapva az alkalmon, fogta a pénzt és elszelelt. Most Závori és a jótevő együtt ügyködnek azon, hogy végre pontot tegyenek a Görény-ügy végére, ám a jog hősünk mellett áll, ugyanis az ehhez hasonló kistételű lopások csak március elsejétől lesznek börtönnel sújthatóak. Egy utolsó megjegyzés a történethez: ma édesapám, és Hatos Ferenc a Betérő kocsmában látták őt, igaz, hátat fordított nekik. Hatos Feri a maga szarkasztikus módján meg is jegyezte: "milyen sovány ez a Görény!" Drukkolunk neki!”

Fent: farakodás a Duna utcában; lent: Hubertus kocsma (a boxban háttal: Bubu bácsi)

Görényről azóta sem hallott senki. Talán elhagyta a várost, talán meghalt. De akárcsak az ősi görög városállamokban, a kettő itt is majdnem ugyanaz. És ahogy az eposzokban megénekelték a polisz nagyjait, mi is megírtuk róla a magunk hősénekét. A dal megszületésében talán a legnagyobb szerepe Steve Earle mesterének, Townes van Zandtnak volt, ugyanis akinek  Mr. Mudd and Mr. Gold című balladája egy bontott akkordokból álló, sajátosan folkos gitáralap feljátszására ösztönözte. Úton próbahelyünkre, (= az Imodium Bungi) hívta fel a zenekar másik tagját (akiben ezekben a napokban fogalmazódott meg egy valószínűleg soha el nem készülő, hagyományos dalokból és egyszerű gitáralapra helyezett sztorizásokból összeálló tematikus, színházi jellegű görényest ötlete), hogy találjon ki egy egyszerű, epikus szöveget, mert van hozzá egy remek alapja. Így jött létre a Görénydal első négy versszaka, amit néhány hét tengődés után követett a másik nyolc. A dalban elmesélt történetre nagy hatást gyakorolt a zenekar által kedvelt angol svindlersorozat, a Hustle gondolkodása. A „Görénydal” eredetileg csak munkacímként funkcionált, de aztán mindenki így kezdte el emlegetni, és ráragadt. Most sem tudnánk jobbat kitalálni. Később egy mosonmagyaróvári koncertünk címéül is a „Görénydalok” megnevezést választottuk (egyrészt mert előadtuk magát a címadó dalt, másrészt mert ekkor elég sok feldolgozást is játszottunk, azaz lényegében mások dalait görénykedtük el). A dal párbeszédes jellege (négyen is megszólalnak benne) az ének során sajnos csak nehezen érvényesíthető, (az énekes sajnos nem rendelkezik Seth Macfarlane-i adottságokkal), de ha más nem is, az itt következő dalszöveg talán segít tisztázni a beszélői viszonyokat:

Görénydal

2002, a Duna utcát járom,
az első globálisan felmelegült nyáron.
Medgyessy-kormány, 39 fok,
meglátom a Görényt, egy kapunál ácsorog.

"Napozol Göri, nincs ennél jobb dolgod?"
"Én nem sülök le, és inget sosem hordok!
Egy kis görénykedésre nincs jobb idő ennél,
lenne egy kis biznisz, jó hogy erre jöttél!

Van itt egy új lakó, most hozatja a fát,
de közben gondolom, hűsíti is magát.
Biztos lemegy majd a Závori-kocsmába,
és megkér valakit, hogy vigyázzon a fára."

"Bűzlik ez nekem, mi lesz, hogyha elkap?"
"Ne már barátom, öt perc alatt megvagy!
Egyszerű az ügy, és nem is ismer téged,
te beszélj vele, jámborabb a képed."

Belementem végül, meg is jött az ürge,
jelentkeztem őrnek, egy százast ígért érte.
Aztán, mikor egyedül maradtam a fákkal,
megjelent a Görény néhány malaclopó zsákkal.

Sebesen pakolta, de szépen elrendezte,
így több fa fért a zsákba, volt rutinja benne.
Már befejezte majdnem, mikor a zsák rezzent:
elszórta a szajrét és rohanni kezdett…

Sejtettem mi történt, én is futni próbáltam,
de odaért a tulaj, és elkapta a vállam:
"te meg akartál lopni, de nem szólok rendőrnek,
ha a fáskamrámba szépen bepakolod őket."

A hőség butított, még vizet sem kaptam.
este fél kilencig csak a hasábokat raktam.
A tenyerem sajgott, telement szálkával,
de csak-csak elbírtam mind a 20 mázsával!

Mikor hazafelé, az Űzőnél ballagtam,
a Görény deres hajú öccsébe[1] botlottam.
Hogy vagyok, kérdezte, hát elpanaszoltam,
hogy a Duna utcában, szálkás fát pakoltam.

"Kinek rakodtál? Csak nem az új lakónak?
Azt a bátyám vállalta, legalábbis úgy hallottam.
Csodálkoztam is, hogy az a gané, dolgozni áll?
Mert inkább svindlerkedik, döglik, lop meg piál."

Ekkor értettem meg, hogy csúfosan rászedtek,
a fickó meg a Görény, összebeszélhettek.
Nem fordultam vissza, csak mentem elgyötörten,
azt a piszok Görényt már úgysem találnám meg.

Csak jó pár hónap múlva találkoztunk újra,
tagadott mindent, úgy tett, minta sírna:
"Egy arany haverommal ilyet nem bírnék tenni!
Nem lenne kedved egy kis fröcsire meghívni?"