„A sokoldalú felmérés és elemzés alapján a fejlesztés céljainak megvalósítására a mosonmagyaróvári törzsgyár a legalkalmasabb. Olyan infrastrukturális adottságokkal rendelkezik, mely lehetővé teszi az optimális nagyságrendű gyár kialakítását. Ebben a gyárban összpontosul a magasan kvalifikált szellemi és szakmai érték.”
(A Mosonmagyaróvári Fémszerelvénygyár története)
A Mosonmagyaróvári Fémszerelvénygyár (eredetileg: a Hirtenbergi Töltény,- Gyutacs,- és Fémárugyár magyaróvári fióküzeme) ma tartotta meg 110. születésnapját: volt ökörsütés, fúvós, - és harmonikamuzsika, valamint, ha jól hallottam, még a Fiesta 
zenekar is fellépett, akik bizarr módon a "Várhatsz rám kedvesem, postakocsin érkezem"-et keverték az ezredforduló éveinek kulturális szikkadtságát reprezentáló, rájuk jellemző mediterrán-pop stílussal (lehetséges, hogy az együttes meghívása csupán a gyár spanyol tulajdonosai felé tett gesztus volt?).
A Mofém-gyár különleges szerepet tölt be a város életében, hiszen fennállása során maga köré növesztett egy egész városrészt (amely egyben legszűkebb lakóhelyem is): a Mofém-telepet. Ez a telep az ezredforduló már említtett éveitől számítva fokozatosan számolta fel önmagát. A városrész képét évtizedekig meghatározó kéményt felrobbantották, a téglafalak egységnyi felületeire fehér, nyomtatott betűkkel felfestett munkásmozgalmi szlogenek olvashatatlanná fakultak, a gyár iroda, - és raktárépületei fokozatosan vetkőztek át önkormányzati bérlakásokká. A gyár falain kívül a folyamat még szélsőségesebben jelent meg: a munkáscsaládok számára épült lépcsőházak mögött előgyártott szerkezetű gyorsházakat és nagy lakóparki épületeket húztak fel, ezek szomszédságában pedig számos élelmiszerüzlet-lánc és autógyár létesített dobozalakú, raktár-kinézetű eladóhelyet: az iparnegyedet felváltotta a városszéli bevásárlónegyed, amely egyúttal külsejében továbbörökíti a gyár egyes részlegeinek funkcionalista kialakítását.
Az idelátogató számára a gyár egy hosszú, csaknem teljesen egyenes út torkolataként mutatkozik meg, melyet eredetileg Ötéves Terv utcának hívtak, ez egyszerűsödött a politikailag semleges Terv utca névre. A tervezettség jegyében, a városrész megszületésekor tudatosan épült fel a külsőre szinte ugyanolyan gyár (munkahely), a lépcsőház-sor (lakóhely), a bölcsőde, az óvoda, az általános iskola (nevelés), az élelmiszerbolt és a kocsma (ellátás), melyek tulajdonképpen csak az emeletek számában térnek el egymástól. A munkások szórakozásának elsődleges tere a gyár közvetlen szomszédságában elhelyezkedő, eleinte salakos, majd füves futballpálya volt. Talán ennek a sorsa jellemzi legjobban azt a folyamatot ahogy a telep szerepének és külsejének átalakulása végbement: a pályán a korábbi évek gyakorlatához igazodva a kétezres évek végén gyorsszerkezetes házakat kezdtek építeni, ám a gazdasági válság begyűrűzése idején a vállalkozó úgy próbált az építéshez tőkét előteremteni, hogy a leendő lakók hitelfelvételének megkönnyítésére azokat hamis munkavállalási igazolásokkal látta el. Miután letartóztatták, az építkezés félbemaradt: most az elgazosodott pálya felét lakatlan épületek, abbamaradt alapozások foglalják el, a másik felén pedig elhagyatott őrbódék állnak, mellettük, az elslamosodás szinte már prototipikus szimbólumával, egy ronccsá vált, kibelezett autóval. Ahogy Bruno Schulz írja A Krokodil utca című kiváló novellájában saját szülővárosa, Drohobics új, csak külsőségeiben valódi városrészéről: „ipari-kereskedelmi övezet volt ez, a józan hasznosság rikítóan hangsúlyozott szempontjai uralkodtak benne. A korszellem a mi városunkat sem kímélte, s a perifériák szegélyén eresztett gyökeret, ahol élősködő kerületté burjánzott.”
