2008.04.13. 14:30:57 Depot, depot, what am I doing here?: Jut eszembe… azt hiszem tényleg itt van a Gonosz a városban
2008.04.13. 14:31:28 Dutch Wagenbach: láttál egy nagy fekete macskát?
2008.04.13. 14:31:31 Dutch Wagenbach: a combinon?
2008.04.13. 14:31:41 Depot, depot, what am I doing here?: az alattam levő szinten - amiről eddig nem is volt tudomásom: valami félemelet, de hogy lehet oda bejutni? - egy kutyaember lakik
2008.04.13. 14:31:56 Dutch Wagenbach: a taco[1] és közted?
2008.04.13. 14:32:19 Depot, depot, what am I doing here?: épp egy macskát hívogattam a belső udvaron, amikor felnézek, és a muskátlik mögül egy embermagasságú farkaskutya nézett vissza rám
2008.04.13. 14:32:28 Depot, depot, what am I doing here?: igen, a taco és köztem
2008.04.13. 14:32:38 Depot, depot, what am I doing here?: aztán a következő pillanatban meg semmi
2008.04.13. 14:32:53 Depot, depot, what am I doing here?: megint üres volt. én meg gyorsan elkotródtam
2008.04.13. 14:34:25 Dutch Wagenbach: azt hiszem valaki tényleg hamarosan beköltözik hozzád
2008.04.13. 14:34:47 Dutch Wagenbach: te meg Balatonberényben találod magad[2]
Ezzel a két és fél évvel ezelőtti MSN-beszélgetéssel született meg a Teréz körúti Kutyaember (Mandog) legendája, ami majdnem olyan komplex és homályos, mint Jack Kerouac Duluoz-legendája, de legalábbis túlmutat egyetlen egyszerű dalon. Minden pontosan úgy zajlott, ahogy azt a fenti Tom Waits-felütés elmeséli A Mester és Margarita-parafrázissal reagáló Shield-szereplőnek: egy napos vasárnap délután a zenekar Budapesten tartózkodó tagja éppen felfelé tartott Teréz körúti albérletébe, amikor egy rémisztő farkaskutyafejet vett észre egy belső udvarra néző muskátlis ablakban. Ettől fogva csakis fényképezőgéppel indult el otthonról, aminek meg is lett az eredménye, ugyanis úgy egy hónap múlva fotót is sikerült készítenie a rémről:
A bizonyíték
2008. 05. 14. 17:15:43 Tygtigern Lukas: de aztán gyere vissza ma, fantasztikus dolgot fogok mutatni
2008. 05. 14. 20:59:27 Paddy Rolling Stones: mutass, te kutya, mutass!
2008. 05. 14. 21:07:13 Tygtigern Lukas: elég kutyadolog lesz... egy olyan képet kapsz, ami legalább annyira bizonyítja egy - általunk is jól ismert - városi legenda létezését, mint pl. az összeesküvés-fotósorozat a Tritol-tavi ufótemetőét[3]
2008. 05. 14. 21:07:56 Tygtigern Lukas a következő fájlt küldi: bizonyíték.JPG
2008. 05. 14. 21:08:01 Paddy Rolling Stones: az pedig semmit sem bizonyít
2008. 05. 14. 21:08:08 Paddy Rolling Stones: de remélem lá
2008. 05. 14. 21:08:13 Paddy Rolling Stones: tom a mandogot!
2008. 05. 14. 21:03:30 A vírusellenőrzés nem fejezhető be. Ellenőrizze a beállításokat az Eszközök menü Beállítások parancsával megnyitható párbeszédpanel Fájlátvitel lapján.
2008. 05. 14. 21:14:38 Paddy Rolling Stones: MANDOG!
2008. 05. 14. 21:14:39 Tygtigern Lukas: előbb elugrottam az operamatchba fröccsért[4] meg sörért. visszafelé megint láttam. sötétben ijesztő
2008. 05. 14. 21:14:55 Tygtigern Lukas: keep on watching me![5]
2008. 05. 14. 21:14:59 Paddy Rolling Stones: fröccs meg sör
2008. 05. 14. 21:15:03 Paddy Rolling Stones: szépen vagyunk
2008. 05. 14. 21:15:05 Tygtigern Lukas: lebukott a bestia
2008. 05. 14. 21:15:31 Paddy Rolling Stones: én tiszta vagyok szombat óta!
2008. 05. 14. 21:15:47 Tygtigern Lukas: én meg csak úgy stuck inside of Mobile with the Memphis Blues again
2008. 05. 14. 21:16:14 Paddy Rolling Stones: óh, óh, kutyaember
2008. 05. 14. 21:16:29 Paddy Rolling Stones: kár, hogy nem fogmosás közben kaptad le
2008. 05. 14. 21:20:13 Tygtigern Lukas: félek tőle
2008. 05. 14. 21:20:16 Tygigern Lukas: bevallom, félek
2008. 05. 14. 21:20:59 Paddy Rolling Stones: ugyan már. ha szét is marcangolna bárkit is (teoretikusan), az miért pont a 24-es ajtó lenne?
2008. 05. 14. 21:23:11 Tygtigern Lukas: hisz védtelen vagyok!
Már itt, Lukas, a rongytigris[6] (a világ talán legnyomasztóbb gyermekmeséje) és a Shane MacGowan and The Popes-nóta beszélgetésében is megfigyelhető az a folyamat, ahogy a Kutyaember lassan félelmetes rémből kitaszított 
balekká, azaz lényegében a zenekar rossz tulajdonságainak projekciójává vedlik át: a fogmosásos megjegyzés ugyanis egy olyan fiktív Mandog-sitcomtérben zajlik le, amelyben a jámbor Kutyaember újra és újra félreérthető szituációkba keveredik, így például mindig fogmosás közben csönget át hozzá a szomszéd, aki persze halálra rémül a habzó szájú kutyaszörnytől. Hasonló dialógusok sorozatán keresztül vált Mandog karaktere egyre elevenebbé és jellegzetesebbé. Legyen szó MSN-beszélgetésről, vagy sörözésről a Gondűző teraszán, mindenhol csak a Kutya volt a téma: emiatt 2008 nyara igazi Kutyaember-virágkor volt. Így vált Mandog egy szomorú, ragaszkodó áldozatfigurává, akit környezete mélyen megvet és lenéz, ő pedig mindennél jobban szeretné elfogadtatni magát, kettős természete miatt azonban ez a törekvése általában csak arra elég, hogy fokozza az emberek iránta érzett viszolygását. Egykor valószínűleg az ELTE BTK hallgatója volt (ekkoriban gyakran lehetett találkozni a campus falain a „Go home dog” felirattal), James Joyce-ból doktorált, ám gyanús körülmények között ott kellett hagynia a Múzeum körutat. Szenvedélyét azonban nem adta fel, életcélja a teljes Finnegans Wake magyarra fordítása: hiába, egy szörnyeteg könyv szörnyeteg fordítót igényel. Mindeközben Argentínában élő nagyapja [7] rendszeres küldeményeiből tartja el magát.
A Kutyaemberrel egy lakásban tartózkodni[8] maga a rettenet, ezt az Echo Off a saját kárán tapasztalta meg. Igaz, hogy süteményt süt, pizzát rendel, neked adja a sörét, de cserébe nézned kell, ahogy táncol[9], vagy hallgatnod kell, ahogy kántálva olvas imádott könyvszörnyéből („Brékkek Kékkek Kékkek Kékkek! Kóax Kóax Kóax!”), vagy a kutyafejű megváltóról mesél, aki valószínűleg maga az Antikrisztus. De amúgy is, kinek kell a kutyaszőrős sütemény, 
ki eszi meg a pizzát, ha a futár ráismerve a címre úgyis beleköp, és ki kívánja az ingyensört, ha örökös rossz szájízzel kell meginni. Undorító, nem emberi élmény ez a félemeleti lakás, ahogy Borges írja Lovecraft emlékének ajánlott rémisztő novellájában: „A képtelen formák közül, melyek elém tárultak azon az éjszakán, egyik sem felelt meg az emberi testnek vagy valamilyen emberi ésszel felfogható használatnak. Elfogott a rémület; iszonyodva néztem őket.”[10] A vécé, persze kristálytiszta, enni lehetne belőle, de ha ezt nem is, inni, gyanítom, rendszeresen szoktak: viszont sose nyiss be a vécé mellé, ha nem akarod látni a pisirudat és a mellette heverő, az emberi elme által felfoghatatlan egyéb gyalázatokat, mint például a „Szukaluk” magazint. És komolyan, hová tűnt az a 20 kilós kutyaeledeles zsák, amit heccből hagytunk az ajtaja előtt? Mert valahová eltűnt. Még hogy a méltóság, meg hogy „én művelt européernek tartom magam”. Ha az lenne, legalábbis rendszeresen fürdene. Ha nagyritkán mégis megteszi, úgy bűzlik, mint az égett gumi. De a legrosszabb az volt, amikor egyszer nála kellett töltenem az éjszakát. Arra ébredetem fel a legsötétebb, villamosoktól remegő körúti éjszaka közepén, hogy megcsikordul mellettem egy szék: ott ült egész végig, és figyelt. Mikor ezt szóvá tettem, csak annyit felelt, azon az elviselhetetlen, mély, ugatós hangján: „jól van, jól van, nem tudtam aludni, csak úgy leültem, itt merengtem.” Olvasó, ha jót akarsz magadnak, sohase menj a Teréz körút 25. közelébe, és kerüld el este tíz után Terézváros utcáit, mert polgármesteri engedéllyel olyankor kint jár, kint vonul, görkorizik, ruha nélkül, mint az állatok.
A Mandog-karakter hónapról hónapra gazdagodott, a párbeszédes mitológiateremtés mellett immár kézzelfoghatóbb dolgokkal is: 2008 őszén elkészült a Mandog’s Choice: a Kutyaember választásai 
válogatásalbum (olyan botránydarabokkal, mint az I’m a doggy, az I wanna be your dog – erre szokott levetkőzni -, a Spike, az Adjatok a kutyáknak húst, vagy a Pet Sematary), és ekkoriban, egy októberi falevél-gereblyézés közben állt össze a Kutyaember-dal első kezdeménye, körülbelül másfél versszak. Amikor aztán már zenekarunk is akadt hozzá, első dolgunk volt, hogy befejezzük a dalt: a zenekar egyik tagja Kulcsár Szabó Ernő Nietzsche és az irodalom modernsége, míg a másik Bacsó Béla Nádas Péter: Párhuzamos történetek óráján dolgozott a szövegen, ami még aznap elkészült, és a dal rögzítésre is került. A Teréz körúti Kutyaember első felvételének napját (2009. 03. 25.) tekintjük az Echo Off születésnapjának. Ekkortól kezdtük el igazán terjeszteni a Mandog-legendát, elkészült a szemüveges popikon-kép, és szinte minden héten kerültek életkép-skiccek Mandog sanyarú életéből az egyetemi spirálfüzet lapszéleire. Valahogy úgy képzeltük el, hogy a 
Kutyaember lesz a mi Satisfactionünk, House of the Rising Sununk, Mata Harink, azaz egy olyan dal, amit a közönség imád, de mi már régen belefásultunk, és csak muszájból adjuk elő. Ez a mi részünkről azóta is fennáll, a közönség azonban valamiért nem hajlott ennek elfogadására, egyetlen ember kivételével, aki egy időben éjszaka járt dogozni, néhány épületnyivel a Kutyaember-ház mellé: ő érti, ő látta, ő megélte. Mandog recepciótörténetében a legutolsó hír néhány héttel ezelőttről származik, amikor Radnóti Sándor egy giccsel foglalkozó egyetemi előadáson kifejtette, hogy kutyára ruhát adni ugyan nem giccs, csak ízléstelenség, viszont egy fázós, városi kutyán azért elképzelhetünk egy kötött kardigánt. Az egész világ retteg, reméljük nem egy Mandog-kanonizáció első lépésének vagyunk tanúi.
Fent: Mandog gyerekkora; lent: Mire gondolsz, Mandog?
A Teréz körúti Kutyaember
A Teréz körút különös hely,
ott lakik a Kutyaember.
A ház lakói nem kedvelik,
azt mondják, hogy embert eszik.
Refr.: Woú-hó, Wouo-hó
Woú-hó, Wouo-hó…
Nem messze az Oktogontól,
egy ablakban áll, de mire gondol?
Talán arra, hogy ez az élet,
nem való a kutyarémnek.
(Refr.)
Jól fésült, a haja remek[11],
mégis lenézik az emberek.
Szabóhoz jár, igazi dandy,
tudja mihez kell mellényt venni.
(Refr.)
Phd-zott, a Maszáknál,
a Szegedy-nél, a Mihálynál.
Mégis kidobta a Magyar Tanszék,
bár nem fogott ki rajta a Finnegans Wake.
(Refr.)
Remeg a ház, ha villamos megy,
de szegény Mandog mástól reszket.
Hiába szűköl, rejtőzködik,
egyszer még úgyis agyonverik!
(Refr.)
[1] Egy nem sokkal ezelőtt megnyílt Teréz körúti Taco-gyorsétterem.
[2] Ha már Sztyopa Lihogyejevet a Szadovaja 302/b-ből Jaltába röpíti a macskaember.
[3]A zenekar által 2004-ben kidolgozott álösszeesküvés elmélet egy Mosonmagyaróvár határában található bányató titkáról.
[4] Fröccsöt a Matchban természetesen nem árulnak, jelen esetben ez olcsó fehérbort és nagyon olcsó ásványvizet jelent.
[5] Utalás a Szellemkutya című film egyik dalára (Sunz of Men: Strange Eyes).
[6] Ahogy a szörnyű mesefilm nyomorult állatszereplőiről sem lehet eldönteni, hogy épp szenvednek, vagy örülnek-e, ugyanúgy sohasem tudhatjuk, hogy Mandog éppen vigyorog, vagy vicsorog.
[7] Sejthető, hogy az első emberkutya létrehozása valamiféle borzalmas náci kísérlethez köthető. Ha iszik, a Kutyaemberből is nagyon hamar habzó szájú antiszemita válik, főleg eső után, ha nem talál haza. Mandog apjának személye viszont elég bizonytalan. A legvalószínűbb, hogy miután apja emigrált, ő a háború után Németország keleti részén maradt, majd a hatvanas években a szocialista blokk népszerű világháborús sorozatának egyik címszereplőjeként lett ismert.
[8] Online sem elviselhetőbb, mint élőben: rendszeresen az általa nagyon menőnek tartott, ám émelyítően béna HIaKt? mozaikszóval köszön rád (Hogy Ityeg a Kutyatök?), és állandóan vicces kiskutyás videókkal bombáz. Csak a lányok szeretnek vele beszélgetni, mivel ő olyan megértő és aranyos.
[9] Elég csak a hírhedt mellénytáncra gondolni. Mandog valamiért erős mellényfixációban szenved, állítólag az év minden egyes napjára ki van készítve a megfelelő mellénye. Mellénytánc közben ezt a ruhadarabot csippenti össze a kezével (mancsával), majd esetlenül toporog. Erősen összecseng azzal a mozdulatsorral, amit brit tudósok a legkevésébé attraktív táncként határoztak meg.
[10] Jorge Luis Borges: There are more things; http://dutri.uw.hu/other/Jorge%20Luis%20Borges/borges33.htm
[11] Utalás Warren Zevon Werewolfes of London című dalára: "I saw a werewolfe drinkin' Pina Colada at Trader Vic's / And his hair was perfect!"
Az első teljes Kutyaember-szöveg. Mellette szótöredékek arról a hatásról, amit Nietzsche látásromlása gyakorolt művei aforizmaszerűsödésére.
