Blogunk célja, hogy bevezetést nyújtsunk az Echo Off-filológiába (az más kérdés, hogy létezik-e az Echo Off-filológia, dehát Fichte is írt bevezetőt egy olyan tudománytanba, amit aztán nem követett maga a tudománytan). Ez pedig lehetetlen két alapvető forrás tisztázása nélkül: az egyik a mosoni-budapesti félvalóság, a másik pedig az a popkulturális háttéranyag, amibe az Echo Off szeretné magát beágyazva tudni.

Ezért az általunk kedvelt és valamennyire ismert dolgokban teljesen szubjektív listákat fogunk készíteni. A listák a szubjektívnél is szubjektívebbek, mivel egy adott pillanat elképzeléseit tükrözik, egy nappal, egy héttel, egy hónappal később nemcsak a sorrendek, de a lista egyes tételei is teljesen megváltoznának (valószínűleg).

Kezdjük a világ legmenőbb alkoholista-kényszerbeteg zenészével, Warren William Zevonnal.

*

Warren Zevon. 1947. január 24-én született Chicagoban, és 2003. szeptember 7-én hunyt el Los Angelesben. Sajátos szarkasztikus, borongós, fanyar humorú dalai tették ismerté. Már amennyire ismert lett. Még az Egyesült Államokban sem tartozott soha az énekes-dalszerők első vonalához. Mármint elismertségben. Zenei felkészültsége és tehetsége nem képezheti vita tárgyát. (Warren a klasszikus zene felől érkezett a könnyűzenébe, írt néhány klasszikus darabot is, csak a saját maga, és környezete szórakoztatására, fiatalabb korában elég jó barátságban volt Igor Sztravinszkij-jel, stb.). A hatvanas években hajkurászta a bob dylan-i álmot, New York-ba ment, de neki valahogy nem jött be annyira, mint Mr. Zimmerman-nak (akiről még később lesz itt szó, ó de még mennyire, hogy lesz.). Zenekarvezetőként turnézott az Everly Brothers-szel, megnősült, és elindult az önpusztítás rögös útján. 1969-ben jelent meg első albuma, a meglehetősen visszhangtalan Wanted Dead or Alive. Ez után elvált első gyermeke anyjától, megismerkedett második feleségével, Crystal-lal, volt bárzenész Spanyolországban, élt egy kicsit Afrikában is (Tangerben). 1976-ban jött ki a második lemeze, ami már valamivel zajosabb siker volt, mint az első. Innentől kezdve elkezdett felfelé ívelni a pályafutása. Legismertebb száma (mondhatni a warren zevon-i Satisfaction) az 1978-as Excitable Boy-on található Werewolves Of London. Ekkoriban többször megpróbált leszokni az alkoholról, de egészen 1985-ig ez csak kisebb-rövidebb időre sikerült. A kilencvenes években gyakran helyettesítette Paul Shaffert a Letterman showban. 2002, augusztusának végén diagnosztizálták nála a tüdőrák egy ritka formáját. Utolsó albuma, a 2003. áprilisában megjelenő The Wind két Grammy-t nyert (soha korábban nem kapta meg ezt az elismerést), amiket már csak a fia, Jordan tudott átvenni.

*

20. Fistful of Rain – 2000. Life’ll Kill Ya (Jorge Calderon, Warren Zevon)

Nem tudnám megmagyarázni, egyszerűen szeretem ezt a számot. Jelen esetben nem is kell foglalkozni a szöveggel, csak hallgassuk meg. Ha értjük jó, ha nem, az sem baj.

Egyébként a dal úgy született, hogy Warren panaszkodott régi barátjának, Jorge Calderonnak, hogy a pénz egyszerűen csak kifolyik a kezéből, mire Jorge: „mint egy maréknyi esővíz”. Aztán egyik sorra jött a másik, és el is készült a szám.

A dal legjobb sora(i):

„In a heart there are windows and doors
You can let the light in
You can feel the wind blow
When there's nothing to lose
And nothing to gain
Grab a hold of that fistful of rain”